Dr. Konkoly Mihály


DipWSET, agrárközgazdász, borász, a Szeleshát Borászat kereskedelmi vezetője


A borral és a borok világának szépségeivel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a Borkultúra alapjai című tárgy során ismerkedett meg. Az alapdiplomája szakdolgozati témája a bormarketing volt, majd másoddiplomaként a Szőlész-borász szakmérnökit is elvégezte. 2000-től a borágazat kereskedelmi területén dolgozik, több mint hét évet töltött el a Gróf Buttler Borászatnál kereskedelmi igazgatóként, tavaly óta pedig egy borkereskedésnél dolgozik, mint key account manager. A munka mellett fontosnak érezte, hogy a tudományos életben is helyt álljon, ezért megszerezte a Ph.D. fokozatot, amely során kutatási területe a tokaji borok marketingje volt. A WSET diploma kurzust 2014-ben végezte el Ruszton.


Konkoly Mihály 2019. januárjától tanít a Borkollégiumban. Oktatóként eltökélt szándéka, hogy a maga eszközeivel segítse a magyar bor ügyét. „A hazai piacon növekszik, de még mindig nem elég azoknak a száma, akik tudnak és akarnak áldozni a magas minőségű magyar borokra. A magyar boriskolák igen sokat tehetnek azért, hogy a hazai borivó megismerje, megszeresse és vásárolja a magyar borokat, ugyanakkor nemzetközi kitekintést, összehasonlítást is kapjon.”


Mondhatni, logikus lépés volt, hogy csatlakozott a Borkollégium csapatához, a Metropolitan Egyetemen ugyanis évek óta tart a Borkollégium képzési kínálatának is szerves részét képező WSET rendszeren alapuló bor- és párlatismereti kurzusokat. Ráadásul tagja volt 2018-ban a Winelovers100 – a 100 legjobb magyar bor magazin tesztbizottságának is.


Ezeken a kurzusokon találkozhatsz vele:

Borkollégium Alapfok
Borkollégium Középfok
Borkollégium Felsőfok
WSET Középfok
WSET Felsőfok
Bormarketing tanfolyamok



Ajándék

Ajándékozz Borkollégium kurzust szeretteidnek, partnereidnek.

Részletek és rendelés
FacebookInstagram

A legfrissebb hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon is