Harmath Csaba


Gasztronómiai szakértő


Harmath Csaba az egyik legrégebbi tagja a Borkollégium csapatának, s bár a gasztronómia nagy szerelmese meglepő módon – elsősorban az erősített boros előadásokon találkozni vele, és nem a megannyi gasztrokurzus egyikén. „Az erősített borok egyrészt azért állnak közel hozzám, mert alulértékeltek, másrészt mert bár nagyon összetett, többrétegű italokról van szó, borzasztóan egzaktak. A gasztronómiában, a bor-étel párosításoknál ezzel szemben például nincsen semmi kőbe vésve. Egy kicsivel több fűszer kerül az ételbe egyik nap, és máris borul az egész” – meséli Csaba.


Finoman szólva is kalandos, hogy jutott el a gasztronómiáig. Mert bár nagyon fiatalon megszerette a borokat és a főzést, a diploma reményében mégis inkább a Külkereskedelmi Főiskolát választotta. Élt már Marokkóban, később Franciaországban, majd Lyonba költözött. Itt aztán kitárult előtte a gasztrovilág.


Miután visszatért Magyarországra, foglalkozott hálózatépítéssel, pr-ral és kommunikációval. Idővel azonban új kihívásra vágyott, ennek terepe pedig a gasztronómia lett. 1996-ban hozta létre első gasztrovállalkozását, majd több területen is kipróbálta magát, felelt többek között a Külügyminisztérium miniszteri éttermének ellátásáért az EU csatlakozás tárgyalási időszakában. Manapság szakértőként segédkezik éttermek beindításában (Budapesten a Terminál, Mádon a Gusteau és az Első Mádi Borház viseli többek között a keze nyomát), emellett cikkeket publikál, könyvet ír, lektorál és oktat.


Ezeken a kurzusokon találkozhatsz vele:

Borkollégium Középfok
Borgasztronómia
Mesterkurzusok



Ajándék

Ajándékozz Borkollégium kurzust szeretteidnek, partnereidnek.

Részletek és rendelés
FacebookInstagram

A legfrissebb hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon is