Borkollégium felsőfok - Nemzetközi borismeret 2.


Tudtad, hogy a szakemberek már illatból és ízből is felismerik, hogy milyen szőlőfajta van a poharukban és melyik borvidékről származik? Hogyan lehetséges mindez?
 
A sok-sok gyakorlás mellett számos alapvető tényező létezik, amelyek elsajátításával közelebb jutunk a szakszerű kóstoláshoz. A középfokú tanulmányokra épülő tanfolyamon megismerkedünk a világ borvidékeivel, amely során eddigi földrajztudásunk is teljesen új értelmet nyer.
 
A többalkalmas kurzuson 75, a világ minden tájáról érkező tétel kóstolásával felsőfokú borkóstolási ismeretekre teszünk szert, rendszerint pedig olyan borok is előkerülnek, amelyek kereskedelmi forgalomban nem, vagy csak nagyon nehezen érhetők el.
 
 

Kiknek ajánljuk?

  • Elszánt és tudásszomjas borértőknek, akik nemzetközi borismerettel gazdagodnának,
  • Sommelier, vagy a vendéglátás, idegenforgalom más területén dolgozó kollégáknak,
  • Borszakmában dolgozó személyeknek, vagy azoknak, akik most tervezik az elhelyezkedésüket.
 
Ha fontos számodra a nemzetközileg elismert oklevél megszerzése, vagy csupán a nyelvtudásodat csiszolnád az új ismeretek megszerzésével egyidejűleg, akkor válaszd a WSET felsőfokot.
 
Nem tudod, hogy mi a különbség a WSET és a Borkollégium tanfolyamok között, ITT segítünk neked eligazodni, hogy tisztán lásd a lényegi eltéréseket.
 
Tanórák száma (60 perc) 48
Kóstolt italok száma 75
Javasolt felkészülési óra 126
Tananyag Bortankönyv – Világ borai (itt megrendelhető)
Magyar tananyag díja 11.500 Ft 
Vizsga magyar nyelvű: min. 2 héttel a tanfolyam után
Pótvizsga 15.000 Ft
Végzettség magyar vizsga: Borbecsüs
Magyar vizsga és oklevél díja ingyenes
 
Betelt időpontok esetén várólistára lehet jelentkezni!



Tematika

Tanfolyam bevezető és kóstolás
Természeti tényezők és emberi hatások a szőlőben
Emberi hatások a pincészetben
Elzász, Németország, Ausztria és Tokaj fehérborai
Burgundia, Loire-völgy és Bordeaux fehérborai
Vörös és rozé borok Bordeaux-ból, Délnyugat-Franciaországból és a Loire-völgyből
Burgundia, Beaujolais vörösborai és az északi Rhône-völgy vörös- és fehérborai
vörös, fehér és rozé borok a Rhône-völgy déli részén és Franciaország déli részén; Spanyolország egy részének vörösborai, valamint Spanyolország és Portugália fehérborai
Észak-Spanyolország vörösborai és Észak-Olaszország vörös- és fehérborai
Közép- és Dél-Olaszország vörös és fehér borai, Portugália vörös borai és Görögország vörös és fehér borai
Új-Zéland, USA és Ausztrália prémium vörösborai
Új-Zéland, Dél-Afrika, Ausztrália, USA és Kanada prémium fehérborai
Ausztrália, Dél-Afrika és az Egyesült Államok regionális különlegességei, Argentína és Chile prémium vörös és fehér borai
Pezsgő borok
Erősített borok



Vizsga

A Borkollégium Felsőfokú tanfolyama magyar nyelvű vizsgával zárul, általában a tanfolyamot követő 2-3 héten belül.  A feladatlap 50 db feleletválasztós tesztkérdést és hat kifejtős feladatot tartalmaz, melyek legalább 65%-ára helyes választ kell adnia a hallgatónak a sikeres vizsga eléréséért (az elméleti és a kóstolási részből külön-külön kell elérni a 65%-ot, az eredmény nem együtt értendő). Ezen kívül 2 bort kell a tanultak szerint elemezni. A sikeresen vizsgázó hallgatóink „Borbecsüs” tanúsítványt vehetnek át.
 
Az aktuális vizsgaidőpontokról ide kattintva tájékozódhat.
Jelentkezési határidő: a választott időpont előtt 14 munkanappal!
 
Sikertelen vizsga esetén lehetőség van pótvizsgára, melynek díja 15.000 Ft.



Ajándék

Ez a kurzus ajándékba is adható. Vásárolja meg karácsonyra szeretteinek!

Ajándékba adom


Időpontok és tandíj

Kedvezményes ár: 200.000 Ft (157.480 Ft + ÁFA), amennyiben a tanfolyam kezdete előtt 15 naptári nappal megtörténik a befizetés, illetve megérkezik az átutalás az iskola bankszámlájára.
Teljes ár: 235.000 Ft (185.039 Ft + ÁFA), amennyiben a tanfolyam kezdetétől 15 napon belül történik a befizetés.

Csoportos akció: minimum 5 főtől 5% kedvezmény a végösszegből. Diákkedvezmény: 25 éven aluliaknak, érvényes diákigazolvány bemutatásával 10% kedvezmény.

A tanfolyam díjmentes lemondására a tanfolyam napját megelőző 15 munkanapig van lehetőség. Ezt követően a tanfolyam napját megelőző 7 munkanapig történő lemondás esetén a lemondás díja a tanfolyami díj 50%-a, ezt követően a 100%-a.

Jelenleg nincs induló kurzus, az időpontok feltöltés alatt vannak. Felmerülő kérdés esetén forduljon ügyfélszolgálatunkhoz a +36 70 622 1060 telefonszámon.


Érdekel a kurzus, de a megjelölt időpontok valami miatt nem alkalmas számodra? Töltsd ki az alábbi űrlapot, így később tudunk értesíteni az ÚJ időpontokról, melyek kapcsán igyekszünk figyelembe venni személyes preferenciáidat.

Közelgő kurzusok

Ízelítő kurzus - Esti
2024. október 8. (18:00-20:00)
6.900 Ft Részletek
7BOR7KOR Franciaország: 7BOR7KOR Franciaország
2024. október 9. (19:00-21:00)
10.900 Ft Részletek
Sör Ízelítő - Esti
2024. október 9. (18:00-20:00)
4.900 Ft (3.858 Ft + ÁFA) Részletek
Mesterkurzusok: Borhibák és egyensúlytalanságok a borban
2024. október 10. (18:00-21:00)
9.900 Ft/fő/alkalom Részletek
WSET Alapfok Online - WSET® Level 1 Award in Wines - Intenzív
2024. október 14.
75.000 Ft Részletek
WSET Középfok Online - WSET® Level 2 Award in Wines - Intenzív
2024. október 14.
165.000 Ft Részletek
WSET Felsőfok Online - WSET® Level 3 Award in Wines - Intenzív
2024. október 14.
250.000 Ft Részletek
Párlat Ízelítő - Esti
2024. október 16. (18:00-20:00)
6.900 Ft (5.433 Ft + ÁFA) Részletek
Ízelítő kurzus extra - Esti
2024. október 17. (18:00-22:00)
10.900 Ft Részletek
Mesterkurzusok: Winelovers Top 100 – Legjobb reduktív és hordóban érlelt fehérborok
2024. október 18. (18:00-20:00)
6.900 Ft/fő/alkalom Részletek
WSET alapfok - WSET® Level 1 Award in Wines - Intenzív
2024. október 19. (09:00-18:00)
85.000 Ft helyett 75.000 Ft Részletek
Ízelítő kurzus - Esti
2024. október 24. (18:00-20:00)
6.900 Ft Részletek
WSET Alapfok Online - WSET® Level 1 Award in Wines - Intenzív
2024. október 28.
75.000 Ft helyett 70.000 Ft Részletek
WSET Középfok Online - WSET® Level 2 Award in Wines - Intenzív
2024. október 28.
165.000 Ft helyett 155.000 Ft Részletek
WSET Felsőfok Online - WSET® Level 3 Award in Wines - Intenzív
2024. október 28.
250.000 Ft helyett 240.000 Ft Részletek
7BOR7KOR Chardonnay: 7BOR7KOR Chardonnay
2024. október 30. (19:00-21:00)
10.900 Ft Részletek
Párlat Ízelítő extra - Esti
2024. október 30. (18:00-21:30)
10.900 Ft (8.583 Ft + ÁFA) Részletek
Rizlingek harca: Olasz vs. Rajnai: Rizlingek harca: Olasz vs. Rajnai
2024. október 30. (19:00-21:00)
helyszín: 1114 Budapest, Ménesi út 1.

12.900 Ft Részletek




Segítség, információ

Borkollégium oktatási piramis

Miért érdemes a Borkollégiumot választani?

Mészáros Gabriella
Borkollégium
Winelovers terem
Az első boriskolaként a legnagyobb tapasztalattal rendelkezünk.
A kóstolt borok száma mellett azok minősége is egyedülállónak tekinthető.
Ha netán egy minta nem tűnik a legjobb példának, újabbak követik.
Kellemes környezetben, családias hangulatban nálunk könnyű a tanulás.
Oktatóink a legmagasabb színvonalat nyújtják.
Az egyetlen hazai iskolaként folyamatosan megújuló saját tankönyveket kínálunk hallgatóink számára – a kezdetektől fogva.
Itt mindenki kérdéseire van válasz, de ha tanáraink – nagyon ritkán – valamire nem tudnak azonnal felelni, azt is ki lehet mondani: holnapra utánanézek.
Nálunk kiemelt jelentőségű a tudásközpontú oktatás: az elérhető legjobb ismereteket kínáljuk hallgatóinknak.
Ajándék

Ajándékozz Borkollégium kurzust szeretteidnek, partnereidnek.

Részletek és rendelés
FacebookInstagram

A legfrissebb hírekért kövess minket Facebookon és Instagramon is